Gyarmatosítás előtti történelem
A mai Kenya területére kusita nyelvű népek érkeztek Észak-Afrikából i.e. 2000 körül. Arab kereskedők látogatásai a partvidéken az I. századtól kezdve lettek gyakoriak. Kenya viszonylagos közelsége az Arab-félszigethez elősegítette a kolonizációt, arab és perzsa települések keletkeztek a parton a VIII. században. Az I. évezredben nilota és bantu nyelvű népek érkeztek, ők alkotják Kenya mai lakosságának háromnegyedét.
A gyarmatosítást megelőző évszázadokban a kelet-afrikai régió partvidékén - így Kenyában is - a az arab világgal és Indiával kereskedtek, főleg elefántcsonttal és rabszolgával. (Az ameru törzs olyan rabszolgáktól ered, amelyek az arab országokból szöktek meg 1700 körül). Kezdetben a kereskedők főleg az arab államokból érkeztek, de később sok közülük Zanzibárból (mint Tippu Tip is).
A szuahéli, egy bantu nyelv sok arab, perzsa, egyéb közép-keleti és dél-ázsiai eredetű szóval, a kereskedelem közvetítő nyelvévé vált különböző népek között.
Gyarmati történelem
Az európaiak közül először a portugálok fedezték fel a mai Kenyát. Vasco da Gama 1498-ban Mombasában járt. Gama utazása során elérte Indiát, megnyitotta a Távol-Keletre vezető közvetlen tengeri utat. Átrendeződött a korábbi kereskedelmi hálózat, amely tengeri és szárazföldi utak vegyes hálózatából állt. Például a fűszerkereskedelem útvonalként használta a Perzsa-öblöt és a Vörös-tengert, valamint a szárazföldi karavánokat, hogy elérje a keleti Mediterráneum térségét. A Velencei Köztársaság ellenőrizte az Európa és Ázsia közötti kereskedelmi utakat. Miután az India felé vezető hagyományos kereskedelmi utak bezárultak a török terjeszkedés következtében, a portugálok azt remélték a Gama által megnyitott tengeri útvonaltól, hogy általa megtörik a velencei kereskedelmi monopóliumot. A portugál uralom leginkább a parti sávra korlátozódott Mombasa központtal. A kelet-afrikai portugál jelenlét hivatalosan 1505-ben kezdődött, amikor Don Franciscos de Almeida meghódította Kilwát, egy szigetet, amely ma Tanzánia déli részén van. Lényegében ellenállás nélkül vette birtokba. Valamivel keményebb ellenállást tanúsítottak a mombasai mórok, de a város elesett, kincsei Almeidát erősítették. A továbbiakban portugálok megtámadtak egy sor más települést az Indiai-óceán nyugati partján, hogy biztosítsák kereskedelmi érdekeiket. Más helyeken erődöt építettek a hatalmuk biztosítására. Afrika keleti partján a portugálok fő törekvése a fűszerkereskedelem átvétele volt az araboktól. Ebben a szakaszban a kelet-afrikai portugál jelenlét fő célja az Indiai-óceán kereskedelmének ellenőrzése, az Európából Ázsiába vezető tengeri út biztosítása volt. A portugál hadihajók hatékonyan rombolták ellenségeik kereskedelmét a nyugati Indiai-óceánon, nagy vámokat vetettek ki az általuk ellenőrzött kikötők és hajóutak használatáért.
A portugál befolyás a XVII. század folyamán csökkent a britek, hollandok és ománi arabok behatolása következtében. Az ománi arabok képesek voltak a kelet-afrikai portugál befolyást letörni, megostromolták a portugál erődöket, nyíltan támadták hadihajóikat és 1730 körül elűzték a portugálok maradékát a kenyai és tanzániai partról. Ugyanebben az időben a portugál állam elvesztette érdeklődését a tengeri fűszerkereskedelem iránt annak csökkenő haszna miatt.
A kenyai és tanzániai part ománi arab kolonizációja független városállamokat hozott létre. Elődeikhez hasonlóan az ománi arabok is csak a partvidéket tudták ellenőrzésük alá vonni. Szegfűszeg ültetvények létesítésével, a rabszolgakereskedelem fokozásával és az ománi főváros 1839-es áthelyezésével Zanzibárba megszilárdították az ománi uralmat a régióban. A kelet-afrikai part valamennyi jelentősebb kikötőjének arab kormányzata addig tartott, amíg a britek el nem határozták a rabszolgakereskedelem felszámolását és a szerződéses munkás rendszer bevezetését, az ománi uralom akarata ellenére. A XIX. század végére a britek teljesen törvényen kívülinek nyilvánították a rabszolgakereskedelmet a nyílt tengeren, az ománi arabok pedig igen kevéssé voltak képesek megakadályozni a brit akciókat. Az ománi jelenlét Zanzibáron és Pembán az 1964-es forradalomig tartott. A hivatalos ománi arab jelenlét Kenyában addig tartott, amíg az 1880-as években a németek és angolok megszerezték valamennyi jelentősebb kikötőt, és kereskedelmi szövetséget hoztak létre befolyásos helyi vezetőkkel. Az ománi arabok öröksége Kelet-Afrikában számos leszármazottjuk által van jelen, akik őseiket gyakran vissza tudják vezetni Ománba és általában a kenyai parti közösségek gazdagabb és politikailag befolyásosabb tagjai.
A történészek általában Kenya gyarmati történetét a zanzibári szultán partvidéki birtokai felett létesített 1885-ös német védnökségtől számítják. Ezt követően érkezett 1888-ban Brit Birodalmi Kelet-Afrikai Társaság. A kezdeti birodalmi rivalizálást megelőzte, hogy Németország 1890-ben átadta partvidéki birtokait Nagy-Britanniának. Ezt követően épült a Kenya-Uganda vasút az országon keresztül. 1895-től 1905-ig ellenállt az építkezésnek több törzs, különösen a nandik. De végül a britek felépítették a vasútat. Mivel a nandik rombolták a vasúti létesítményeket, ők voltak az első törzs, akiket rezervátumba zártak. Az építkezés idején jelentős számú indiai érkezett, mivel szükség volt szakemberekre. Kenyában maradtak és számos különálló indiai közösséget alkotnak. Ilyenek az iszmailita mohamedánok és a szikhek közösségei.
Amikor 1914 augusztusában kitört az I. világháború, Brit Kelet-Afrika és Német Kelet-Afrika kormányzói megállapodtak, hogy megóvják fiatal gyarmataikat a közvetlen összecsapástól. Paul von Lettow-Vorbeck alezredes csapatai azonban behatoltak Kenyába, hogy a brit erőforrások egy részét megszerezze a németek számára. Amikor a Királyi Haditengerészet teljesen elvágta Németországtól, von Lettow hatékony gerilla hadviselésbe kezdett, távoli vidékeken élt, brit szállítmányokat fogott el és veretlen maradt. Zambiában adta meg magát 11 nappal az 1918-as fegyverszünet előtt. Von Lettow üldözésére a britek Indiából az Indiai Hadsereg csapatait hozták és velük sok hordárt, hogy biztosítsák csapataik ellátását a csak gyalog járható belső vidéken. Szállítócsoportot állítottak fel, amibe végül 400 000-nél több afrikait hívtak be. Ez hosszú időre hozzájárult átpolitizálódásukhoz.
A XX. század első felében a központi felföld belsejében brit és más európai farmerek telepedtek le, akik gazdag kávé- és teaültetvényeket műveltek. Az 1930-as években nagyjából 30 000 fehér telepes élt a térségben, politikai hatalmuk meghatározó volt gazdasági súlyuk következtében. Ez a térség volt a kikuju törzs több mint egymillió tagjának otthona, többségüknek európai fogalmak szerint nem volt földje (mert az a törzsé volt), égetéses földművelésből éltek. A fehérek érdekeik védelme miatt eltiltották a kikujukat a kávé ültetésétől, adót vetettek ki a kunyhókra, a földnélkülieket munkára kötelezték a telepesek birtokán. Mivel vidéken egyre kevésbé lehetett megélni, tömegek áramlottak a városokba.
1952 októbertől 1959 decemberig Kenyában rendkívüli állapot volt a Mau Mau felkelés miatt. A kormányzó kért és kapott brit és afrikai csapatokat. Az Anvil hadművelet 1954. április 24-én kezdődött. A hadművelet végrehajtása során Nairobit katonai igazgatás alá helyezték, aki a Mau Mau hívének látszott, azt büntető táborba zárták. A polgárőrség kulcsszerepet játszott a kormányzat Mau Mau-ellenes stratégiájában, mert tagjai lojális afrikaiak voltak, nem pedig idegenek, mint a brit hadsereg. A felkelés végéig a polgárőrség 4686 Mau Maut ölt meg, a felkelők 42%-át.
Függetlenség
Az első megválasztott feketék a Törvényhozó Tanácsban 1957-ben foglaltak helyet. Bár a britek remélték, hogy mérsékeltebbek lesznek, mint afrikai riválisaik, a Jomo Kenyatta által vezetett Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) által alakított kormány röviddel később, 1963 december 12-én kikiáltotta a függetlenséget.
1964-ben Kenyatta lett Kenya első elnöke. Kenyatta meghalt 1978-ban és Daniel Arap Moi lett az elnök. Az egypárti alkotmánynak megfelelően Daniel Arap Moi egyetlen induló volt 1979-ben, az 1983-as előrehozott választáson és 1988-ban. Az 1988-as választásokon vezették be a mlolongo rendszert, amikor a választók titkos körülmények között sorba állítják az általuk kedvelt jelölteket. Ezt követte a távolról sem demokratikus rezsim hanyatlása. Széleskörű agitáció kezdődött alkotmányos reformért. A következő években több ponton megváltoztatták az alkotmányt. Megszűnt az egypártrendszer. Demokratikus többpárti választásokon 1992-ben és 1997-ben újraválasztották Daniel arap Moit. 2002-ben az alkotmány szerint Moi már nem indulhatott, és az ellenzéki koalíció (Nemzeti Szivárványkoalíció - NARC) jelöltje lett az elnök. Ez a választás, amit helyi és nemzetközi megfigyelők szabadnak és tisztességesnek minősítettek - fordulópont Kenya demokratikus fejlődésében. Kenya Afrika politikailag legstabilabb országai közé tartozik.
A 2008-as elnökválasztás után etnikai összecsapások robbantak ki Kenyában, számos halott és sebesült volt, nagy anyagi károk keletkeztek. De a kenyai politikai rendszer végső soron alkalmasnak bizonyult a helyzet kezelésére.
